Gócpont

A 4-es út és a 4206-os út kereszteződéséről lesz szó, ami szintén nem jelent meg a kampányban, holott a probléma egyre nagyobb.

Ez az a kereszteződés, amely Bucsa és Karcag között található a 4-es útnál. Hivatalosan már nem számít baleseti gócpontnak, legalábbis nem találtam az adatbázisokban feltüntetve. Ugyanakkor sokan tapasztaljuk mennyi tragikus baleset történik itt. Azt ugyan nem tudtam kideríteni, hogy a kereszteződéssel milyen okok miatt nem foglalkozik a helyi politika, de a probléma okait nem nehéz azonosítani.

kozle1.jpg

Ritka helyzet amikor ilyen szépen belátható a 4-es út
(Rendőrség)

Azt, hogy melyik helyszín számít baleseti gócpontnak, egy vizsgálat dönti el. Az érintett helyszínnél ez úgy történik, hogy az elmúlt 3 éves baleseti adatokat nézzük meg, ha pedig van legalább 4 sérült ugyanazon a helyen, akkor már felkerül egy külön listára. Utána egy sor egyéb szempont kerül mérlegelésre, majd azok eredménye dönt a teendőkről. A rendszerben lehet sok nem szándékos hiba, de egészen biztos vagyok abban, hogy minden anomális ellenére is ki kell jöjjön eredménynek, hogy itt valami gond van.

Azért gondolom így, mert kint vannak a sebességkorlátozó táblák. A 4206-os szakaszon a kereszteződés maximum 50 km/h sebességgel közelíthető meg, illetve a 4-es útra való ráhajtás előtt kint vannak a megállásra kötelező táblák is. A 4-es úton haladóknak mindenféle figyelmeztető jelzés kíséretében van egy 60-as korlátozó tábla. A sebességkorlátozó táblán kívül még kétféle táblás jelölés adja tudtára minden vezetőnek azt, hogy veszélyes helyre érkeznek. Ezek viszont akkor kerülnek kihelyezésre, ha a vizsgálat szerint is igazolódik a csomópont veszélyessége.

kozle3.jpg

Ebből a háromféle táblából nem mindenkinek következik az, hogy az útra merőlegesen át fognak hajtani

Azt nem tudom, hogy ettől csökkent-e a balesetek száma, de a saját véleményem szerint még mindig túl sok a baleset. Sőt, a kereszteződést kifejezetten veszélyesnek érzem, ahol szerintem szükség lenne további beavatkozásra. Miért?

Talán nem elsőnek kellene említeni, de a táblák nem jelzik azt, hogy pontosan mire kell készülni. A táblák azt ugyan közlik, hogy az útról egyesek le fognak térni, de a merőlegesen áthaladókra szerintem nem egyértelmű a figyelmeztetés. A merőlegesen áthaladók ugye megállásra vannak kötelezve, így nulláról indulnak, ami nagyon lassú áthaladást fog jelenteni. Erre figyelmeztetne az ütközési lehetőséggel riogató tábla, de szerintem nem mindenkinek azonnal egyértelmű miről van szó. Ugyanis amennyiben az lenne, akkor lassítanának, amit százból 99 jármű nem tesz meg.

Az is fokozza a veszélyt, hogy a balra fordulók sok esetben le kell álljanak az út kellős közepén, ráadásul rossz látási viszonyok és a sávokat (sem a sebességhatárt!) nem nagyon tartó, hatalmas járművek között. Az egyenesen haladók előtt két irányból is áthajthatnak, illetve a jobbra fordulók akár megállásra is kényszerülhetnek, ami az egyenesen haladókat általában idegesíti.

Látni időnként olyan balesetet is, hogy a Szolnok felől érkezők, akik Karcagra kívánnak fordulni, rossz helyen kanyarodnak be. Nekünk is volt már ilyen élményünk és csak a szerencsén (meg a készenléten) múlt, hogy el tudtuk kerülni a frontális ütközést. Annyira azért ez nem ritka, ami minimum arra utal, hogy a terelőtábla nem vehető észre! Ide számos balesetről készült képet fel lehetne tölteni, de mivel sokaknak fájdalmas lenne, ezért nem helyeztem el ilyet. Aki átnézi az ottani balesetekről megjelent híradásokat, az látni fog ilyeneket.

kozle4.jpg

Van példa arra, hogy tragikus közlekedési balesetek után táblákkal segítették a biztonságos haladási irány megválasztását
(Google Maps)

Az egyenesen haladóknak az út ívelése miatt nincs sok idejük felismerni a helyzetet. Nekik a teljes helyzet a kereszteződéstől nagyjából 50 méterre lesz átlátható. Abban az esetben, ha a maximálisan engedélyezett 60 km/h sebességgel haladnak, akkor ez 3 másodperc. Erre rakódik rá az a probléma, hogy az általános sebesség ezen a szakaszon 90 és 100 km/h között van, ami az időablakot 1,8 másodpercre szűkíti. Magam egyébként ellenzem a gyorshajtást, de ezzel az autósok kb. 98 százaléka nem így van.

Érdekes fejlemény, hogy a rendőrség végzett célzott ellenőrzéseket ezen a részen, de nem a gyorshajtókra csaptak le, hanem azokra, akik a 4206-os úton nem álltak meg. Elismerem, hogy a megállás elmulasztásának is van veszélye, ezzel nem is szállnék vitába, mert igazuk van. Azonban a sebességhatár túllépése, az előzési tilalmak ignorálása itt olyan általános jelenség, hogy szerintem azzal is kellene foglalkozni. 

Ezt az amúgy is veszélyes helyzetet bonyolítja a beláthatatlanság. Mármint úgy értem, hogy az sem látja be rendesen a szakaszt, aki át szeretne haladni a 4-es úton! Az ív miatt eleve korlátozott meddig lehet látni, de a magasra és szélesre nőtt növényzet sokat ront a helyzeten. Abban a tudatban kell ráadásul az elindulás mellett dönteni, hogy a sofőr csak a következő 1,5 másodperc történéseit látja előre. Különösen Karcagról Bucsa felé nehéz átlátni azt, hogy Püspökladány felől közeledik-e jármű!

Nem mellesleg a Püspökladány felé kihajtó teherautók elállják a Karcag felé áthaladók kilátását (ez egy kényszer, nem gonoszkodás), ilyenkor minden értelmes sofőr várakozik amíg belátja az utat. Mondani sem kell, hogy az ember mögött álló kamionosok ezt nem tűrik, ezért villognak, dudálnak és ingerülten üvöltöznek.

kozle2.jpg

Az Earth utcanézeti képén is jól látszódik, hogy a táblán túlhajtva is alig lehet látni valamit!

A csomópont nem szerepel a baleseti gócpontokat jelölő térképeken, aminek nem egészen értem az okát. Feltételezem, hogy az út kezelői a táblák kihelyezésével megoldottnak minősítették a csomópontot, ezért került le a gócpontok listájáról. Akárhogyan is van, indokolt lenne beavatkozni. Legalább annyit meg kellene segíteni, hogy a 4-es úton áthajtóknak meg kellene növelni a belátható távolságot. Ez a növényzet rendszeres visszavágásával megoldható lenne, valamint egy-két új lámpaoszlop is jól jönne. Egyébként a behatást tiltó táblák kihelyezése és a jelzőlámpa sem lenne felesleges, bár egészen biztos vagyok abban, hogy sok ellenzője lenne.

Az emberi élet megmentése önmagában is indokolná a lámpázást, de a gyalogos, kerékpáros és rolleres közlekedők megjelenése miatt még inkább szükség lenne rá. Mivel Bucsa felé sokan mennek gyalog, kerékpárral vagy rollerrel (hiszen tömegközlekedés az Ipari Park és Karcag külterületi részére, na, meg Bucsára) nagyjából alig van (vagy nincs), ezért érezhetően egyre többen vágnak neki gyalog, biciklivel vagy rollerrel. Amennyiben egy autóval nehezen lehet teljesíteni a 1,5 mp alatti biztonságos áthaladást, akkor mit remélünk egy biciklistől?