Részvételi adatok

Mit láthatunk a részvételi adatokból?

Öt évvel ezelőtt (és általában minden választás után) egy stúdióban ülve arról beszélgettünk, hogy a részvételi adatokból mire lehet következtetni, valamint értékeltük a kampányt. Az utolsó önkormányzati választásoknál egy település helyi kampányával foglalkoztunk és egy nagyon izgalmas elemzésbe keveredtünk bele. Sajnálom, hogy Bucsán erre nincs lehetőség!

Mit jelez a választók létszáma?

Az első érdekes adat a választásra jogosultak száma. Amikor 2023 novemberében megjelent a szavazókörökről szóló határozat, akkor 880 és 891, tehát összesen 1771 szavazóról volt szó. A mai napon 867 és 879 szavazót írt a választási honlap, összesen tehát 1746 szavazó volt a faluban.

Ez 8 hónap alatt úgy csökkent le 25 fővel, hogy feltehetően 9 átjelentkezett személy még meg is növelte az összlétszámot (ők azok, akik a választás napján itt szavaznak, de nem itt van a lakcímük, így az önkormányzati szavazólapokat nem kapják meg). Vagyis alig 8 hónapos időszak alatt "eltűnt" a választók 1,9 százaléka!

Ez a számolás hibás volt, ahogy két üzenet is rávilágított - ezt köszönöm. Nem ellenőriztem le alaposan, de úgy néz ki, hogy tévedtem, amiért bocsánatot kérek. Már nem módosítom a szöveget, mert nagy meglepetésemre elég sok látogató érkezett - ezt is köszönöm. A csökkenés mértéke "csak" 1,4 százalék.

val241_01.jpg

A faluban 1700-1800 körül van a választópolgárok száma

A faluval kapcsolatos rögeszmém, miszerint fogy a lakosság, sajnos ismét igazolást nyert. A fenti adatokból az is kikövetkeztethető, hogy 2000 fős népességből 254 fő 18 év alatti, amely a családoknak a településről való elköltözését jelzi.

Abban a bizonyos (előbb hivatkozott) bejegyzésben is írtam, hogy a rossz (és dráguló!) tömegközlekedés miatt a falu kiürül, amit a sok születés elég látványosan inkább felgyorsít, mintsem lelassít. A most látható kiürülési sebesség viszont még engem is megdöbbentett!

Vagyis a falunak nagy gondja a lakosságvesztés, amit a helyi munkalehetőségek bővítésével, a helyi tanulási lehetőségek megteremtésével és a tömegközlekedés fejlesztésével lehetne megállítani. Sajnálatos, hogy egyik jelölt kampánya sem érintette ezeket a területet!

A részvételi arány súgta eredmények

Az eddigi EP-választásokon nagyon alacsony részvétel volt a jellemző, ezek a 19% és a 30% közé eső sávban helyezkedtek el. Ma feltehetően 50% körüli részvételi arányról beszélhetünk, ami rekordnak számít az eddigi EP-választásokat tekintve. Ez eddig a Fidesznek kedvezett (a faluban). Most az a nagy kérdés, hogy a Tisza honnan szerzett szavazókat?

Eddig így alakultak a pártok táborai:

  • Fidesz: 60-68%
  • Baloldal: 15%
  • Liberálisok: 3-4%
  • Fidesztől jobbra: 11-18%
  • Kutyapárt: 1-2%

Erre a nagy kérdésre órákon belül választ fogunk kapni. Tippelni nem mernék semmit. Az országos helyzetre lenne egy elég magabiztos tippem, hiszen a közvéleménykutatásokat ismerjük. A falura nézve viszont nincsen semmilyen adat. Ilyenkor veszélyes az ember szubjektív élményeire támaszkodni, mert az nem a falu összes választójából kiválasztott véletlen minta.

Az önkormányzati választásokon 32% és 59% közötti sávban szokott alakulni a részvételi arány. Az 50 százalék körüli arány nem egyedi, például 2019-ben is így volt. Ezért nagy valószínűséggel radikális változásokra nem számíthatunk.

A polgármester személye várhatóan nem fog módosulni. Erre nagyon sok jelzést kaptam az emberektől és azt hiszem, hogy ebben nem volt semmilyen torzulás. Szerintem a másik 3 jelölt kampánya nem volt elég jó a váltáshoz.

A képviselőjelölteknél is kitartok a múltkor leírt várakozásaimnál, amelyek az alábbiak:

  • Faluházi Sándor és Harmati Gyula elég sok szavazattal fog bejutni;
  • a Fidesznek 3 vagy 4 jelöltje szerez mandátumot, Ruzsányi Szabolcs és Kiss Lajos szerintem nem lesz köztük;
  • a függetlenek közül Lévai János és Nagyné Turi Alexandra lesz szerintem a 2. és a 3. helyen.

Amúgy azon renitensek közé tartozom, akik nem szavaztak a mai választáson. Úgy éreztem, hogy a falu vezetésére pályázók egyike sem lát rá a faluban élők helyzetére. Leginkább a tömegközlekedéssel kapcsolatos közömbösségük nem tetszett, amelyben eddig is nagyon rossz irányú változások indultak el, de a közeljövőben sem várhatunk jókat. Legalábbis a hírek szerint. Amennyiben egy jelölt ezt nem veszi észre, akkor nem tudok rá szavazni.

A megyei listán csak olyan pártok indultak, akik számomra elfogadhatatlanok. Még választhattam volna a legkevésbé rosszat, de mivel egyik párt sem tájékoztatott a megyei terveiről, azt gondolom, hogy akkor nem kell nekik a voksom sem. Nem is erőltettem, nem kapták meg.

Pár óra múlva remélem lesznek eredmények és akkor szánnék egy bejegyzést a kampány értékelésére. Ott kitérek majd arra is, ami a képviselőségre pályázók kampányának volt szerintem a hibája. Bár a hiba kifejezést idézőjelbe kell tenni, mert a valódi indítékaikat nem ismerem, de ugyanazt tették, amit ilyen helyzetben a legtöbb politikus. 

Címkék: választás 2024