Kampány - újra
Egy héttel a szavazás időpontja előtt - hogy áll a kampány?
Szombaton "befutott" az utolsó szórólap is a polgármesterségre pályázókról, így végre mindegyik jelölt programjáról tudok valamit. Ez, valamint az azóta történtek, lehetőséget adtak egy teljesebb összehasonlításra. Illetve ezen túlmenően reagálnék egy üzenetre is, melyet a kampányról írt bejegyzéshez kaptam.
EP és megyei listát érintő kampány továbbra sem észlelhető a faluban, ezért csak a helyi önkormányzattal kapcsolatos eseményekről lesz szó. Úgy egészében pedig az is elmondható, hogy a bucsai kampány nagyon csendes.
A 4 program összehasonlítása
Azt hiszem nincs vitám senkivel abban, hogy a falu felé az elsődleges bemutatkozó anyag a szóróanyag, hiszen ez jut el mindenkihez. Az, hogy a jelöltek ezen túlmenően meghívnak-e mindenkit egy személyes találkozóra vagy sem, már nem része az elsődleges bemutatkozásnak. Mi látszik a szóróanyagokon?
Úgy általában a kampány témáját múltkor már véleményeztem, így az ott leírtakat nem ismételném meg. Két dolog történt azóta, megérkezett Laurencsik Zoltán bemutatkozása, valamint Lévai Jánosnak volt egy rendezvénye. Hasonló rendezvénye Bodahelyi Lászlónak is volt, de számomra rossz időpontban, ezért nem tudtam meghallgatni. Illetve a jelenlegi polgármesternek is lesz, de azon sem leszek ott.
Kezdem Laurencsik Zoltán bemutatkozásával. A jelenlegi polgármester anyagáról írtam már, hogy teljesen hibátlan, mármint ami a szerkesztést illeti. Nos, Laurencsik Zoltán esetében is kijelenthető, hogy egy teljesen hibátlan, tökéletesre szerkesztett anyagot küldött el a falu lakóinak. Önmagában a bemutatkozást olvasva is az a benyomásom alakult ki róla (nem ismerem személyesen őt sem), hogy egy komolyan vehető program, egy komoly embertől.
Összesen 22 ígéretet tett, amelyet össze lehetne foglalni úgy, hogy "modernizálás", de amiket leír, azok mind olyanok, amelyeknek már nagyjából 20 éve léteznie kellene. Így a "felzárkózás" lenne talán a helyesebb kifejezés. Amúgy valóban szimpatikus nekem a bemutatkozása, de sajnos ahogy majd kifejtem, az ő esetében is kínzó hiányérzet gyötör.
Kláricz János, a jelenlegi polgármester, azt ígéri, hogy amint eddig is felkutatott forrásokat, úgy a jövőben is megteszi. Abból pedig csupa olyan dolgot ígért meg, ami teljesen reális és teljesíthető. Ez minden hivatalban lévő polgármester előnye, de csak kevesen tudnak vele jól élni - neki ez példaértékűre sikerült. Sok választási kampányban dolgoztam, mindig ebbe az irányba tereltük a hivatalban lévő jelölteket, de csak nagyon kevesen voltak rá képesek. Az egy dolog, hogy ennyi elegendő vagy sem a győzelemhez (igen, elegendő), viszont ez a nagy problémákra nem ad megoldást.
Lévai János az egyedüli olyan, akit személyesen ismerek. Neki teljes mértékben elhiszem, hogy egy elérhető és együttműködő polgármester lenne. Az is szimpatikus volt benne, hogy a saját kampányrendezvényén nagyon fontos dolgokra mutatott rá. Lévai János azok nagyobb részének a favoritja lett, akik szeretnének változást. Vele kapcsolatban is az a problémám, hogy ő is a pályázati forrásokból tervezi alakítani a falu sorsát.
Nos, ettől való eltérést találtam Bodahelyi László programjában. Ő egy élhetőbb Bucsát ígér 9 pontban. A pontjait illetően sajnos nem tudtam meg a részleteket, de az mindenképpen pozitívum, hogy érződik valami kitekintés a pályázati forrásteremtésen kívüli világra is. Azt a határozott célt sajnos nem olvastam ki a sorai közül, hogy ebben a helyi magántőke is szerepet kapna, de nála éreztem erre esélyt. Ugyanennek a nyomait fedeztem fel Laurencsik Zoltánnál is, bár nála sem jelent meg ez ennyire világosan.
Arra már utaltam, hogy az utak állapotát minden jelölt valós problémaként írta le. Ezt örömmel olvastam, mert akármilyen módon közlekedik valaki, nem tudja nem észlelni. Két jelölt említette a zebrák és a padok hiányát is, mindkettő létező problémára világít rá. A falun átvonuló száguldozó járművekre a zebra nem tudom mennyire megoldás, de egyetértek azzal, hogy jó pár zebrára szükség lenne. Szerintem minden buszmegállóhoz kellene, ugyanakkor nagyon indokoltnak érzem az iskola és a piac köré is, ráadásul a piac környékére akár kettő is elférne.
Amiket hiányolok
A helyi magántőkének és egyéb helyi erőforrásoknak teret engedni (a véleményem szerint) azért lenne fontos, hogy a faluban elért eredmények mindenkinek hozzanak elegendő pozitívumot ahhoz, hogy az eredmények megtartása mindenkinek az érdeke legyen. Persze a pályázati pénzeket nem szabad elveszni hagyni (és ez is óriási nagy munka, tapasztalatból tudom), de minőségi értelemben szintet ugrani másképp nem lehet. Erre majd egyszer kitérek, amikor lesz a blognak egy olvasótábora (ha lesz).
A másik szakmai problémám azon kérdéseknek a köre, amit egyik jelölt sem érintett. Ide tartoznak a kóborló kutyák okozta problémák, a tömegközlekedés további extrém drágulása és várható átalakulása. Vajon minden jelölt autózik?
Aztán olyan tervezett változtatásokról is hiányolom a megszólalást, melyek a falusi élet alapjait veszik célba, ráadásul Bucsa lakói egész komolyan érintve lesznek ezekben. Igaz, hogy ezekről a nagypolitika is alig beszél, de az, aki szeretne egy kistelepülést vezetni, szerintem rá kellene lásson ezekre. Ilyen ügy a házak energetikai minősítésének a változása (illetve annak a következményei), a fűtési problémák, a konyhakertek szabadsága, nem beszélve az ház körüli állattartás jövőjéről. Mindezek itt vannak a nyakunkon, szerintem már az is késő, ha valaki csak most kezd mozgolódni!
Amikor pedig a falu jövőjéről esik szó itt-ott, valahogy mintha senki nem látna rá a falu elfogyására. Bucsa jövője szempontjából kiemelten fontos MINDEN korosztály megtartása. Ez nem olyan egyszerű, hogy a gyerekeknek és a fiataloknak vannak programok és helyek, akkor maradnak. Ahogy a fentebb hivatkozott bejegyzésemben is kifejtettem, az ingázás, a tanulási lehetőségek, a munkalehetőségek és a tömegközlekedés (illetve ezek hiánya) az elsődleges ok. Ezeket kell megoldani ahhoz, hogy Bucsán megmaradjon valamennyi ember.
Sőt, egy jobb települési vezetésnek az is érdeke lenne, hogy a legidősebbeket segítő családtagok is inkább a faluba költözzenek, mintsem elvigyék a szeretteiket! Ezt lehet fokozni azzal, hogy a minden korosztály megtartását célzó program már Bucsa élhető léptékűvé maradásán is gondolkodjon el, de az ilyesmi a jelen valóságunk nagy ügyeinek még nem a része.
Érdekesnek tartom, hogy ugyanazokra a területek maradnak mindenkinél homályban. Vajon mi lehet ennek az oka?
Aztán egy technikai problémát is látok a jelöltek 3/4 részénél. Egy polgármesternek nagyon fontos, hogy legyen támogató többsége a képviselőtestületben. Ezt általában úgy szokták megoldani, hogy a jelölteknek van ajánlatuk a képviselőkre is. Ilyet a jelenlegi polgármesternél láttam. A többi személynél viszont ez hiányzik.
Lévai Jánosnál van egy olyan érzésem, hogy ő igazából a képviselői helyet célozta meg, így ezért nincsenek saját jelöltjei. Amennyiben így van, akkor nála értem a saját jelöltek hiányát.
A másik két jelölt esetében azonban nem értem. Talán azért van így, mert a programjuk egy nem éppen együttműködő testülettel is átvihető lenne? Aki már úgy igazán belemerült legalább egyszer az önkormányzatok működésébe... az ellenségének sem kívánna egy szabotáló, akadékoskodó testületet.
A képviselőjelöltek esélyéről
Érkezett üzenetben egy észrevétel, miszerint elszámoltam magam a képviselőségre pályázók esélyeit illetően. Igazából nagyon örültem az üzenetnek, mert a blog indulása óta ez volt az első látogatói kritika, ráadásul egy elég izgalmas érvet hozott elő.
Ő azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a 3 független jelölt mindegyike (Kovácsné Bajnók Nikolett, Nagyné Turi Alexandra és Lévai János) majd 700-700 körüli szavazatot fog kapni. A részvételt 55 százalékra becsülte, akiknek szerinte a 35 százaléka semmiképpen nem adja a szavazatát kormánypárti jelöltre, így jött ki neki a 3 nevezett személy fölényes győzelme.
Ennek a becslésnek van azonban pár hibája. A fő hiba máris az, hogy a nem kormánypárti oldalon 4 jelölt van.
Ha a logikát követve számolgatok, akkor a kormánypárti jelöltekre nagyjából a szavazatok 50 százaléka juthat, nem pedig a 65 százaléka, legalábbis a múltkori önkormányzati választások eredményeiből erre lehet következtetni. Mindkét oldalon van 1-1 biztos befutó, így inkább a maradék 4 helyre 2 kormánypárti és 2 független jelölttel lenne logikusabb számolni. Az olvasóm szerint a 2 éve történt parlamenti választás ezt nem igazolja, de ez jelen pillanatban nem ér meg egy vitát, hiszen napokon belül amúgy is kiderül. Akkor megígérem, hogy vissza fogok rá térni.
Az olvasóm elgondolása azt is feltételezi, hogy a jelöltek szavazatszerzési esélye egyforma, ami az eddigi választások számait látva könnyen cáfolható. Őszintén szólva meglepne, ha a szóban forgó 3 jelölt közel egyforma szavazatmennyiséget tudna szerezni. Előre le merem írni a köztük kialakuló sorrendet, ami nem meglepő módon az ismertséggel van arányban.
A legutóbbi önkormányzati választásokon is az látszódott, hogy az egyes jelöltek szavazatszerzési képessége között van eltérés, a kormánypárt jelöltjei pedig alig 50 százalékot kaptak
(a képen árnyalatok jelölik az egyes jelöltek pártállását, piros az MSZP-t, a narancsos színek a Fideszt, a zöldes árnyalatok pedig a független jelöltek megszerzett szavazatait jelölik)
A számolgatás másik hibája, hogy szerintem nem várható minden szavazólapon 6-6 érvényes jelölés. Inkább az valószínűbb az eddigi választások alapján, hogy 4,5 jelölés/szavazólap lesz az átlag. Amennyiben a kormánypárti és a többi jelölt 65-35 százalékban osztozik a szavazatokon (ahogy az olvasóm is jósolja), akkor az jönne ki, hogy egy független jelölt sem jut majd be képviselőnek. Ez viszont csak akkor helytálló következtetés, ha vitathatatlannak tekintjük azt az állítást, miszerint az önkormányzati választásokon ugyanazok a szempontok érvényesülnek a jelölésnél, mint a parlamenti képviselők esetében.
Amikor az esélyeket latolgattam, akkor ezért támaszkodtam a korábbi helyhatósági választási eredményekre. Az, hogy kinek a becslése bizonyul pontosnak, egy hét múlva már ismert lesz.